Elég sok idő eltelt az előző post írása óta. Ezt nézzétek el nekem. Nem könnyű összeszedni a lelkierőmet, és visszaemlékezni a borzalmakra. Így ez most hosszabb is lett tartalomban, és időben is.

2013.március
Az előző post végén nyugalomról írtam. Az is jött kb két hétre. Vivi és Vili kerülték egymást, így nem volt feszültség köztük, nem volt vita, vagy szóváltás.

Vili születésnapja 10-én vasárnap volt. 24 éves lett. Anyával, és Vivivel hármasban mentünk tortáért. Érdligeten, az Osváth cukrászdában találtunk egy nagyon szép 12 szeletes Zacher tortát.
Este 6-kor fel is köszöntöttük Vilit, Vivitől kapott is egy plüssnyuszit bocsánatkérésképpen.
Éjszaka álmodva újra átéltem az előző hétvégét. Izzadtan ébredtem fel belőle. Eléggé megviselt.

12-én kiderült, hogy fater szólt a végrehajtónak, hogy ne tiltsák a fizetéséből az elmaradt gyerektartásdíjat. Emiatt kicsit feszült lett a légkör itthon. Valamit kéne tenni, de mit?!

15-én a Belügyminisztérium küldött SMS-t, amiből mém lett:
"Segítünk! Ne hagyja el gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium"
Nagy havazás volt ugyanis így márciusban.

18-án hétfőn Vivi elaludt, nem is akart iskolába menni. Anya ébresztette fel, amikor reggel hazajött a munkából, és indította suliba. Írtunk is e-mailt az igazgatóhelyettesnek, hogy Vivi ma késik.

19-én Vivi feltűnően csöndben ment el reggel.
Anya kapott fizetési előleget, így bevásárlás is megvolt délután 2 körül. Vivinek 3 óra körül kellett volna hazaérnie, de nincs sehol, és a telefonja megint ki van kapcsolva. Eszeveszett telefonálgatás, üzengetés kezdődött. Az egyik osztálytársától megtudtuk, hogy ma bent sem volt, és már tegnap mondta is, hogy nem megy ma be. Mi a fene van már megint?!
Vivi végül nem jött haza. Este a rendőrségre mentünk bejelenteni az eltűnését.

20-án reggel bementem a sulijába érdeklődni, hogy bement-e. Az iskolaigazgatóhoz lettem küldve, aki le akart szidni, hogy az iskola jóhírnevét veszélyeztetjük ezzel, de csitítottam, hogy rajta vagyunk az ügyön, és a megoldást keressük.
12:18-kor kaptam Vivi nevében egy feltűnően rosszul, hibásan írt levelet facebook-on:"Csá! Tudom, hogy fel adtátok a rendőrségen, hogy "megint eltűntem"... vonjátok vissza, mert nem fogok hazamenni soha! Én jól vagyok, és biztonságban vagyok! Vivi"
Nem értettük az egészet, hogy ez most micsoda megint, és miért ír ilyeneket. Az érdekessége a helyzetnek, hogy ekkor még nem volt megtéve a bejelentés, csak ezen a napon délután-este. Tegnap elfoglaltak voltak a rendőrök, és hiába mentünk el megtenni a bejelentést, nem foglalkoztak velünk.
Este Vili megtalálta Vivi fb profilján a Sanyival közös csókolózós képeket. Kíváncsiságból nézegette, eddig nem tűnt fel, hogy fent vannak. Na, itt állt össze a kép, hogy ki is áll az egész mögött.

21-én napközben anyával, és Vilivel spekuláltunk, hogy mi is lehet a történet, majd este meg is kaptam Sanyitól fb-on egy fenyegető levél formájában. Így legyen ötösünk a lottón!
Azt írja, hogy a bosszú hidegen tálalva a legjobb: ha anya nem mond le a szülői jogairól Vivivel kapcsolatban, akkor nagyon nagy baj lesz, mert hogy neki vannak kapcsolatai, amivel bármit elintéz. Ha nem mond le, akkor ellene családjogi eljárás indul, mint rossz szülő ellen, plusz még én és Vili is börtönbe kerülhetünk valami kamu váddal, amit tökvéletlenül ránk bizonyítanak.
Mert ők ugyanis azt tervezgetik, hogy kettesben kimennek Angliába, és ott fognak éldegélni boldogan, és soha nem láthatjuk őt, bármit is csinálunk.
Szóval jól gondoljuk meg, mit teszünk. Persze Sanyi nem várta meg a válaszomat a levélre. A küldés után azonnal le is tiltott. A levelet kinyomtattam, és el is vittem a rendőrségre, de ott csak hümmögtek a történeten, és azt mondták, semmit nem tudnak tenni, mert a levél nem nyilvános. Köszi szépen, de tényleg!
Egész éjszaka azon gondolkodtunk, hogy most mi legyen, alig aludtunk.

22-én reggel Anya elment az érdi családsegítőbe, hogy segítséget kérjen, ilyen helyzetben mit lehet tenni. Aztán mikor odaért, jelzett is, hogy azonnal menjünk le Vilivel, segíteni. Nem tudtuk, mihez kellünk. Mire leértünk, akkor derült ki, hogy mi volt:
Pont aznap reggel jött Szidónia a pasijával, és Vivivel hármasban, hogy Szidónia magát Vivi nevelőanyjaként kiadva Anya ellen áskálódjanak családjogilag. Pont Anya előtt érkeztek. Anyának még várnia is kellett rájuk, nem tudta ugyanis, hogy mi készülődik, és kik vannak bent. Aztán mikor kijöttek, felismerte Vivit, és patáriát csapott. Nagy szerencséjére a családsegítő mellette állt, és visszatartották őket. Mire mi leértünk, Szidónia és a pasija ült kint a portán. Bementünk, Vivi eljátszotta, hogy rettenetesen fél Vilitől, aki persze nem tudta ezt mire vélni. Szó szót követett, Vivit elvitték a rendőrkapitányságra, mi mentünk utána. Kikérdezték Szidóniát is, aki utána a pasijával kövér gázzal elhajtott... Vivi nélkül. Vivit a rendőrök átszöktették egy közeli anyaotthonba, ahol csak az anyja léphet vele kapcsolatba... legalábbis az utóbbit hittük, hogy kellett volna lennie.
Hazajöttem, és fb-on olvastam Szidónia levelét, ami hasonlóan dühös fenyegetéseket tartalmaz, mint Sanyié. Azzal fenyegetőzött, hogy ő egy hivatalos személy, és vele nem lehet kibabrálni. Aha, igen, én meg még hülye is vagyok, hogy elhiszem. Akkor a rendőrök kik? A válaszomat ő sem várta meg, és letiltott. Náluk ez a szokás, vagy mi?
Anyával kora este ruhákat vittünk Vivinek az anyaotthonba.
Később Vilivel azon nevettünk, hogy ez most amolyan "Borult a terv, köcsög!" helyzet. De nem is sejtettük, hogy ezután mi várhat még ránk. Viszonylag nyugis napok jöttek.

24-én elküldtem a sulinak is a Sanyi által küldött fenyegető levelet... csak tájékoztató jelleggel.

Április 2-án családterápiára lettünk behívva az anyaotthonba. Én is, Anya is, Vili is. Én meséltem el, hogy honnan jutottunk idáig, és hogy miért van ő ott. Vivi azt mondta, nem érti, miért ragaszkodunk hozzá ennyire, meg hogy mi ezt nem érthetjük, amiben ő van. Ebből kisebb felhördülés lett. Nem az a baj, hogy őhozzá ragaszkodunk, hanem az, hogy nem akarjuk, hogy hülyeséget csináljon, ami eltántoríthatja a céljaitól (zeneiskola, művészeti pálya). Mi már többet éltünk, több emberismeretünk van, és mi csak azt látjuk, hogy ezzel a Sanyival csak a vesztébe rohan. Pláne, hogy egy normális helyzettel ellentétben (ahol a lány pasija be akar vágódni a lány családjánál) Sanyi csak balhézni, bosszúállni akar.

3-án itthon vitatkoztunk, mert Vili beijedt Sanyi fenyegető levelétől, és már nem mert iskolába se menni. Attól félt, hogy elkapják, és megverik, vagy megölik. Ezt a vitát szakította félbe, hogy Vivi jött haza látogatóba, ugyanis az egyik nevelőnővel néztek körbe nálunk, hogyan is élünk. Aztán el is mentek.

Megint pár nap nyugalom kezdődött...

16-a Sanyi névnapja volt. Ezért kíváncsian vártunk az anyaotthon előtt, hogy Vivi mikor fog megérkezni a suliból. Fél 7-re kellett volna, de csak este 10-re sikerült... Sanyival. Anya bement, hogy beszéljen az egyik nevelővel, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Sanyi hazaindult, én meg utána, és kicsit üvöltözve, idegesen próbáltam megértetni vele, hogy hagyja már békén a húgomat. Ő azt próbálta nekem bemesélni, hogy ez szerelem, ahol tényleg őszintén szeretik egymást, és hogy mi bármit próbálunk tenni ez ellen, nem fog menni. Én meg nem értem, hogy mire ez az erőszakos "akkorisegyüttvagyunk" dolog. A márciusi Vili verést, meg fenyegetőzést meg letagadta, és engem próbált fenyegetni. A fenyegető levélre azt mondta, hogy csak poén volt. Aha... persze... meg a verés is, mi? Ezért mondom azt, hogy ez itt nem szerelem. Ez erőszak. A szerelem nem erről szól. De hát mit tudok én a szerelemről?!

18-án este 7 körül kicsit lepihentem. Mozgalmas napjaim voltak, aminek nincs köze ehhez a történethez.
Alig elpilledtem, csörgött is a telefonom: Vili volt az, hogy menjek már le az anyaotthonhoz, mert megint itt van ez a hülyegyerek, és nem bír magával. Nekik akart rontani. Mire lementem, már Sanyi sehol nem volt. Fél 9-ig beszélgettünk a Zsófi nevű nevelőnővel, aki meghallgatott ugyan minket, de valójában leszarta azt, amit mi mondtunk neki.

19-én reggel Vilivel vártuk Vivit az anyaotthonnál, de valamiért elbambultunk, és nem vettük észre, hogy elment suliba. Most kivételesen tényleg oda ment. Mi is oda mentünk dél körül, és vártuk kíváncsian, hogy mi lesz. Amúgy a suliban tájékoztatva is lettem korábbi történésekről: Szidónia magát Vivi nevelőanyjának kiadva a suli portáján követelte, hogy hívják le neki Vivit. A suli azt kérte, mutassa a papírt, hogy igenis ő Vivi gyámja, persze semmi ilyet nem tudott felmutatni, még hamisítványt sem. A sulit fenyegette, hogy nagyon meg fogják ezt bánni, majd elment.
Ma Sanyi megjelent egy magas, colos, nagydarab keménycsávó haverjával, hogy akármit csinálunk, ő elviszi magával Vivit, és márpedig ők nem tágítanak.
Mi pedig bementünk a suliba, balhét rendeztünk, aminek az lett a vége, hogy rendőrök jöttek kérdezősködni. Érdekes, a csepeli rendőrök készségesebbek voltak, mint az érdiek.
Végül Johni jött autóval, és a hátsó kapun át szöktettük el Vivit, és vittük el az anyaotthonba. Sanyiék meg várhattak... nem tudjuk, mikor esett le nekik, hogy mi történt.

20-án szombaton délután 2-re vártuk haza Vivit látogatóba kajával egy kis beszélgetésre. (Ez előre le volt egyeztetve mindenkivel.) De (kamu) rosszullétre hivatkozva nem akart jönni, azt mondta később. Egész délután hiába vártunk rá az anyaotthonnál, nem akart jönni. Közben a nevelőnők akartak minket elzavarni, már-már rendőrséggel fenyegetőzve, ha nem megyünk onnan. Be se mehettünk hozzá, hogy legalább beadni neki a kaját, és beszélgetni vele. Azt mondták, nem akar senkivel beszélni. Este 7 után megjelent Sanyi az anyjával. Az otthon elé parkoltak le az autóval. Érdekes, ők simán bemehettek, és hozhattak is neki ruhát. Azonnal odamentünk, és balhét csaptunk: MI AZ, HOGY MI BE SE MEHETÜNK HOZZÁ, ÉS RENDŐRÖKET AKARNAK RÁNK HÍVNI, DE ILYEN JÖTT-MENT IDEGENEKNEK MINDENT SZABAD???!???!?!?!?!? PEDIG KÜLÖN KÉRTÜK, HOGY EZT NE!!!
Itt már kiakadtunk elég rendesen. Felmentünk Vivi szobájába, és elhoztuk onnan a ruhákat, amiket Sanyi hozott Vivinek. Mi az, hogy mi semmit sem hozhatunk neki, Sanyinak és családjának meg mindent szabad?!?!?!
Ekkor kezdett el derengeni bennem, hogy micsoda családi összefogásban szervezkednek, hogy Vivit direkt ellenünk fordítsák. (Utólag kiderült, hogy Sanyi családja perrel, feljelentéssel fenyegetőzött az anyaotthonnak, akik persze félve, a jóhírnevet nem kockáztatva, engedtek.)
Fb-on egy Dühöngő nevű csoportban kiírtam a történet miatti felháborodásomat, és csak annyit kaptam válasznak Rio-tól, hogy mekkora gusztustalan, amit csinálok, és hogy én mekkora egy szar alak vagyok. Ekkor jöttem rá, hogy ő valójában nem a barátom. Soha nem is volt az.

22-én reggel suliba menet Vilivel, és Anyával elkaptuk Vivit. Nem engedtük fel a buszra. Arra hivatkozva, hogy BE KELL mennie a suliba, sírni kezdett, és potyogtak a könnyei. Valami kamu dumával hazacsaltuk, és beszéltünk vele. Elegünk volt az anyaotthonos baromságból, oda nem megy vissza. Anya el is intézte Vivi hazaköltözését.
A rendőrségtől jött telefon, hogy Vivi eltűnését jelentette az otthon, és érdeklődnek, hogy tudunk-e valamit. Igen, minden el van intézve. 17:20-kor engem hívott a rendőrség, hogy Anya, és Vivi menjenek be a rendőrségre. Elkísértem őket. Este 9 után ügyeletes orvos, majd mentő jött hozzájuk. Kiderült, hogy Vivinek valamiféle rohama volt, és elájult. Az orvosok szerint csak szimulált. Mentő vitte őket haza a rövid (kb. 400 méter) úton.
Anya mesélte, hogy azon vitatkoztak, hogy Vivi hogyan és milyen körülmények közt találkozhat Sanyival. Nem tudtak kompromisszumra jutni. Ekkor jött a "roham".

23-án a szomszédban lévő suliban érdeklődtünk, hogyan lehetne Vivit oda átíratni. Az igazgatóval beszéltünk személyesen.
Nálunk járt két nő, hogy környezettanulmányt készítsenek. Anya ellen ugyanis elindult az eljárás, miszerint ő egy rossz szülő. Egy hónap múlva bíróságon kell majd ezért felelnie.
Délután a gyerekorvosnál jártunk Vivivel.
Este Vivi mesélte, hogy Sanyi a családján belüli feszültségektől, és az exével való sikertelenségektől lett ekkora vadbarom. Vivi még mindig azt várja tőlünk, hogy - ezek után - ne ellenezzük a kapcsolatukat.
Este 11-kor anya elsírta magát. Kiborult, mert már nem bírja ezt az érzelmi terrort, és megrázkódtatást. Csalódásként érte, hogy a saját lánya, és annak pasija ellene indítanak eljárást, hogy ő egy rossz szülő... csak azért, mert ellenzi a kapcsolatukat. Rossz volt ezt látni, hogy Vivit ez kicsit sem hatotta meg, sőt, még belül szerintem örült is ennek. Ő ezt akarta. Anya mindent, de tényleg mindent megtett azért, hogy az anya-lánya kapcsolat rendbe jöjjön, és erre ezt kapja. Ezekután biztos, hogy összefogunk, hogy ennek a kapcsolatnak ne is lehessen jövője!

24-én Vivi bocsánatot akart kérni Anyától, de csak elutasítást kapott.
Anyával elmentem vásárolni. Közben ő azon filozofálgatott, hogy volt-e értelme megszülnie Vivit. Nekem kellett erősítenem őt lelkileg. Közben az okokat, az értelmet kerestük a bosszúhadjáratban.
Miután hazaértünk, ma is kijöttek a gyámügytől, és a családsegítőtől. Állítólag Vivi e-mail-ben bejelentést tett, hogy mi bezárjuk, éheztetjük, verjük, bántalmazzuk. Ez mondjuk lehetetlen, mert külön figyeltünk rá, hogy ne kerülhessen sehogy internetközelbe. A gyámügyisek már kétkedve fogadták az információt, mert ha ránéztek nem láttak rajta semmit. Sem ütés, sem harapásnyomokat, és még csak lefogyva sem volt. Vigyorogva jött elő a szobájából. Ahogy ők fogalmaztak: még annyi "terrort" sem szenvedett itt, hogy a mosatlan tányért vigye ki a szobájából. Beszélgettek vele kettesben, majd attól tartva, hogy beveri a fejét a falba, és ránk fogja, hogy verjük, elvitték az anyaotthonba, hogy majd az apjához fog költözni Nagyvenyimre.
Vili le is ment a faluba, hogy érdeklődjön a helyzetről, mit várhatunk. Mikor hazajött, akkor mesélte, hogy csak vita, és balhé lett a vége, aminek végén fater Vilit kergette meg.

25-én reggel a családsegítőben érdeklődtünk, mi legyen. Azt tanácsolták, vonuljunk egy időre a háttérbe, amíg megoldják a helyzetet.
Délután a háziorvosomnál jártam. Addig itthon kiderült, hogy fater elvállalja, hogy nála legyen Vivi, átveszi a gyámságát.

29-én filmes castingra mentem, reklámba kerestek szereplőket. Amíg elmentem, addig itthon ment a balhézás Vivi miatt. Végül fater elvitte Nagyvenyimre egy megállapodást aláírva. Anya ezt egy elvesztett csataként élte meg. Azon gondolkodott, mit rontott el.

Egyelőre ennyi. Itt megint hosszabb nyugalom következett... mondhatni.

Vivi úgy ment el, hogy kéthetente Anya láthatja, de Vivi mégsem élt ezzel a lehetőséggel. Üzenetben azon vagdalkozott, hogy neki jár a családi pótlék, de az átadás módjáról nem lehetett vele megbeszélni konkrétumokat.

Május 24-én Pesten volt dolgom.
Ezidő alatt Vili szeretett volna suliba menni (estis képzés), de nem jutott be. Sanyi ott várta a haverjával. Megrángatták, mire Vili elfutott, be egy taxiba, aki kihívta a rendőröket. Sanyi a rendőröknek csak annyit mondott, hogy ő Vili testvére, és csak összevitáztak. A rendőrök persze, hogy ezt a sztorit bekajálták. Aztán folytatódott a hajsza. Vili villamosra szállt, de Sanyiék követték. Kelenföldön miután leszálltak, dulakodás kezdődött, be akarták lökni a villamossínekre Vilit. Az volt a szerencséje, hogy jött egy erélyesebb villamosvezető, aki szétszedte őket. Ekkor Vilinek volt lehetősége a vonathoz futni, amit elkapott, és innentől már nyugodtan jött haza.
EZ MI TÖRTÉNET??? ÉLNI SEM HAGYJÁK SZEGÉNY SRÁCOT?!?!?!

Nem sokkal később az anyaotthontól kaptunk egy 16 ezer forintos csekket, mert hogy egy hónapig ott élt a kislány. Oké, de nem mi akartuk, nem mi kértük, hogy ott legyen, mások határoztak helyettünk, Anya helyett. Pláne, hogy az ott eltöltött idő alatt nem javult, hanem csak romlott az anya-lánya kapcsolat. Nem segítettek semmit, csak rontottak a helyzeten. Eleve azzal, hogy engedték, hogy Sanyival tartsa a kapcsolatot. Ezen mire adjunk most ki 16 ezer forintot? Írtunk nekik egy válaszlevelet, hogy hagyjanak békén, felejtsék el. Amúgysincs rá most pénzünk, a Sanyinak van, őt zaklassák ilyenekkel, mert mi biztos nem fogjuk ezt kifizetni! Sem most, sem később! Örüljenek, hogy mi nem jelentjük fel őket, ha már Sanyi és családja többször megtette. Ebből azóta sem lett semmi.

Az anyagi helyzet romlása sajnos nem állt meg.
2012 decemberében Vivi iskola helyett elment diákmunkában dolgozni. Borítékolási munkát talált magának, amivel úgy gondolta, hogy megpróbál segíteni, ha nem is a helyzeten, de legalábbis magán. Kapott érte összesen kb. 30 ezer forintot, amit tudattalan vásárlóként elszórt. Vett csizmát, de nem nézett körbe, hogy hol is éri meg a legjobban, így egy drága példányt talált. Ruhával ugyanez. Másra nem is nagyon maradt pénze, csak apróságokra.
Észrevettük, hogy egyre később jár haza. Még a délutáni órákról is este 11 után érkezett meg. Nem is tartottak olyan sokáig az órák. Hogy mivel töltötte az idejét, nem tudjuk.
Semmi jelét nem érzékeltük annak, hogy baj lesz. Amikor itthon volt, általában jó hangulatban lehetett vele beszélni, nevetni. Abban az időben még büszkélkedtem is ismerősöknek, barátoknak, hogy - a helyzet ellenére - milyen jó itthon az alaphangulat. Sokat nevetünk egymás elszólásain, csetlésein-botlásain, és bizonyos mondatokból szállóigét gyártunk. Ugyanakkor - a lehetőségeinkhez mérten - szívesen segítünk a másiknak.
Akiknek ezt meséltem, csak csodálkoztak, hogy ilyen létezik. Igen, létezik... legalábbis ezt hittük.

2013. március 1-je péntek:
Délután egy régi ismerőssel találkoztam. Pesten sétálgattunk, beszélgettünk, és megbeszéltük, hogy vasárnap találkozunk, hogy önéletrajzokat adjunk le üzletekben. Azért csak vasárnap, mert szombaton egy baráti társasággal van megbeszélve, hogy bulizni megyek. Hazafelé megvártam vele a negyed tízes buszát, majd fél tízre haza is értem.
Anyával és Vilivel BK ismétlést néztünk, közben sültkrumpliztunk, és Vivit vártuk haza. Neki is félre tettünk egy adaggal. Este 11 után már valami gyanús volt. Vivi még mindig nem jön. Telefonja ki van kapcsolva. Mi van vele? Csak nem történt valami? Vagy talán csak lemerült az aksija, és még nem tudta feltölteni...
Telt-múlt az idő, éjjel 1-2 körül arra gondoltunk, hogy mi van, ha csak egy barátnőjénél aludt. Akkor majd úgyis előkeveredik, és szól, hogy minden rendben. Egyre jobban izgultunk, és emiatt egyikünk sem tudott aludni. Nem tudjuk, Vivi miért nem jött még mindig haza.

2013. március 2.
Szombat dél: Feri keresztanyja Panninéni meghalt. Korábban lettem értesítve, hogy ma van a temetése. Személyesen ismertem őt, egy csupaszív, aranyos, kedves nő volt, aki nagyon figyelmes, és kedves volt velem is. Mindenképpen el kellett mennem, hogy tiszteletemet tegyem, és őszinte részvétemet nyilvánítsam Ferinek is.
Nem szóltam egy szót sem Vivi eltűnéséről, mert nem akartam ezzel tiszteletlen lenni. Utána a toron Ferivel, és jelenlegi barátnőjével Elvirával megbeszéltük a korábbi nézeteltéréseket, és tisztáztuk a félreértéseket. Sajnáltam, hogy ilyen alkalommal került sor erre. Sajnáltam azt is, hogy nem lehettem Feri mellett abban a nehéz időszakban. Elbeszélgettük az időt, majd kb. fél négyre Dávid hazahozott autóval.
Itthon már mozgósítottuk erőinket, hogy előkerítsük Vivit. Írtunk az ismerőseinek, hogy hátha tudnak valamit róla. Az iskolája igazgatójának is írunk egy feltételezett történetet.
Baráti társasággal lett volna összejövetel, és buli, de annyira ideges lettem a helyzettől, hogy sajnos le kellett mondanom. A főszervező srác teljesen megértő volt. Reméli, hogy Vivi előkerül.
Kincsőnek is meséltem, hogy mi van, mire ő is szívesen segített: megosztotta a fb és az ask.fm-es profilján, hogy keressük őt, segítsenek.
Még mindig semmi életjelet nem kaptunk arról, hogy Vivi él-e még egyáltalán. Egyre rosszabbul érezzük magunkat Anyával, és Vilivel. Kitudja, mi történhetett vele? Nagyon nehezen, és keveset tudtunk csak aludni az éjjel.

2013. március. 3.
Reggel 9 körül akartam elmenni a rendőrségre Anyával, de elaludtam. Azt álmodtam, hogy Vivi jön le a lépcsőn Anya csörgő telefonjával.
Végül délután fél kettőkor mentünk be a rendőrségre, és megtettük a bejelentést, hogy Vivi eltűnt. Adtunk személyleírást, és fényképet is, valamint vélhető előfordulási helyet is megadtunk. Azt sejtettük, hogy az apjához ment le Nagyvenyimre. A bejelentés következtében faterhoz kimentek a rendőrök, és ott keresték, de nem találták.
Hazaértünk, és csak akkor olvastam fb-on a választ Vivi egyik ismerősétől, aki csak ennyit írt: "Szólok neki"
Csak ennyit, semmi többet. Wáááoooo! Tudsz valamit? Tudod, hol van, kivel van, merre van, és hogy miért nem jelentkezik? Légyszíves írd meg, mert nagyon fontos lenne. Él még egyáltalán? - szólt a válaszlevelem neki. De ezután megint csak csönd.
Este 6 után érkezett Anya telefonjára egy titokzatos telefonhívás, melyben Gulyásné Erzsébet a Csepeli Gyámhatóság munkatársa jelezte, hogy Vivi ott van, és fél hazamenni, valaki menjen érte. Menjen érte az anyukája, vagy nem is, inkább a testvére, a Vili. (Közben a háttérben hallható volt, hogy Vivi kérte ezt.)
Rendben. Néztünk is gyorsan vonat menetrendet az interneten, hogy Vili melyik vonattal mehetne el Viviért. Térképet is nyomtattam neki, hogyan talál el a gyámhatóságra, majd elment a félhetes vonattal. Anyával beszélgettünk, és találgattuk, hogy mi lehetett ez az eltűnés. Úgy számoltuk, hogy ha minden rendben, akkor kb. este 9 körül érnek haza.
Fél 8 körül sikongatást hallottunk a csukott ablakon keresztül. Kb. 100 méterről jött a kaputól. Azonnal oda futottunk. Kiderült, hogy Vili és Vivi dulakodtak valamiért, és mire odaértünk Vivi elszaladt. Valamitől nagyon félt, legalábbis ezt mutatta, mert kerülőúton, a hosszabb és ívesebb járdán szaladt, nehéz táskával a hátán, éktalpú csizmában... mi pedig utána az egyszerűbb úton... mégis előbb beszaladt az 1 utcával lejjebb lévő rendőrkapitányságra, mint mi. Ott a kapunál sírva, sikítva követelte, hogy engedjék be, mert meg akarjuk ölni. Mi csak értetlenkedve néztünk az ott álló rendőrökre, hogy nem tudjuk mi van, mi a testvérei vagyunk. Igazoljuk magunkat! Oké, odaadtuk az iratainkat a rendőröknek, de minket nem engedtek be. Anya is megérkezett lihegve. Várakozás következett. Azalatt Vili elmesélte, hogy mi történt, miután elment Viviért Csepelre: Budatéténynél a Camponánál beültették egy autóba (valami kamu dumával, hogy ott kell aláírni valami papírokat), és elvitték a Tenkes utcához. Vivi is jelen volt, meg egy nő, és két srác (az egyik azt mondta: "Nem ismersz meg? Pedig megkéne.). Kiszálltak az autóból, elvitték egy kies helyre a zajvédő fal környékén, ahol gyomorszájon rúgták, és megrángatták. Vivi ezt kárörvendően végignézte. Majd vissza az autóba, ahol fegyverrel fenyegették, hogy nehogy csicseregni merjen. Mondja azt, hogy minden rendben ment, ígyis örüljön, hogy nem törték el az orrát. Az akció idejére a telefonját elvették tőle, nehogy segítséget tudjon kérni. Az autó típusára emlékezett, de a rendszámot nem tudta megjegyezni. Durva sztori. Nem lettem volna a helyében. Vili meg is tette a feljelentést.
1 óra múlva megérkezett az ambuláns orvos is. Később kijött, és mondta, hogy vért vettek a kislánytól, de nem tudja, hogy mondhat-e valamit. Mentőautó jött, amibe Vivi beszállt, de nem engedte meg, hogy Anya elmenjen vele. A János Kórház traumatológiai osztályára szállították. Mi utánamehetünk...saját autóval.
Mivel nekünk nincs autónk, azonnal hazasiettem, és fb-on írtam 2 ismerősnek is, akinek van autója, hogy tudna-e segíteni: engem és Anyát kéne elvinni a János kórházba Viviért, majd minket hazahozni. Johni reagált először, jött is, ahogy tudott, pedig Újbudán lakik, és ekkor már este 9 volt.
Elvitt minket. Útközben sajnos az érdi rendőrök szívóztak vele, mert azt állították, hogy este 10-kor egy kihalt városban abszolút 0 forgalomnál egy apró körforgalomból kihajtva nem indexelt. 10 ezres büntetést kapott. Szegény srác: segíteni akar, erre megbüntetik. Hol itt az igazság??? Tovább mentünk, útközben Dávidnak meséltem telefonon, hogy mi a helyzet. Ő lett volna a másik, aki kérdés nélkül jött volna autóval.
Mire megtaláltuk azt a helyet, ahol leápolták Vivi sebeit, kiderült, hogy már 3/4 órája elengedték saját felelősségére. Na, de miért??? Telefonon próbáltuk elérni, de ki van kapcsolva. Már megint eltűnt??? A fenébe már!
Még megpróbáltuk több helyen megkeresni, voltunk a Déli pályaudvaron, a Kelenföldi pályaudvaron... a Camponában vélték látni a biztonsági őrök pár órával korábban. A rohadt életbe! Sokat káromkodtam, pedig nem szoktam. Csalódott voltam. Nagyon csalódott. Rendőröket is felhívtam, de nem voltak hajlandóak még járőr autót sem mozgósítani, hogy megkerüljön. Az érdiek annyit tudtak tenni, hogy újra aktivizálták a körözést Vivi ügyében. Johni éjjel 1 körül tett ki minket itthon. Nagyon köszönjük neki, bár sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártuk.
Az iskolaigazgatónak megírtam a valós történéseket, de ez még mindig nem a teljes, mert nem tudjuk, ki áll a háttérben. Választ is kaptam, az igazgatóságon mindenki olvasta a levelem, és remélik, előkerül Vivi.

2013. március 4. hétfő.
Reggel 9-kor ébredtem. Anya telefonált az iskolának, de azt a tájékoztatást kapta, hogy Vivi nem ment ma be.
Azóta már rájöttünk, hogy aki tegnap telefonált Gulyásné Erzsi néven a Csepeli gyámügy munkatársaként, valószínűleg valami hamis személy, és nem ez az igazi neve, foglalkozása. Mégis Anya ezt leplezve hívta fel reggel 10 óra körül, és sírva kérte, hogy ha tudja, hol van, hozzák haza Vivit. Sikerült rá érzelmileg hatnia, és találkozót beszéltek meg a Stop.Shop-hoz, és hogy Anya egyedül menjen. Természetesen egyedül ment... legalábbis ezt hitték. Én a távolból figyeltem mindent. Vivit a kezénél fogva húzta egy kövér szőke copfos nő a helyszínre. Sokat beszélgettek, de sajnos nem hallottam semmit. Előttem ment el egy kerékpáros férfi, aki elhagyta a lakatját. Erre figyelmeztettem, de mire visszanéztem, Anyáék eltűntek. Huh! Mi történt? Miről maradtam le? Gyorsan körbenéztem, láttam a nőt, ahogy egyedül sétál, és aztán egy sráccal ölelkezik. Követtem őket az autóig. Egy fehér színű Ford Escort-ba szálltak be. A rendszámot is meg tudtam nézni többször is, meg is jegyeztem.
Elhajtottak.
Anya és Vivi besétáltak a rendőrkapitányságra, ahol leállították a körözést. Ez már délben volt, és több, mint egy órát voltak bent. Délután 3 óra körül jöttek haza, majd elmentek füzeteket, meg tollakat venni.
Én ekkor lefeküdtem aludni. Nagyon kimerült voltam már. Csak arra ébredtem este 6 körül, hogy nagy balhé van a földszinten. Vili felháborodásának adott hangot, mert nem értette, Vivi miért küldte rá a haverjait, hogy megverjék, és megfenyegessék.
Vivi ki akarta dobni a telefonját, és a SIM kártyáját a wc-be. Bizonyítékokat akart eltüntetni, de megakadályoztuk. Én is kiakadtam, és üvöltöztem vele, hogy ezt mégis hogy képzeli. Nagy nehezen csak 1 nevet tudtunk kiszedni belőle: Sanyi lánytestvérének a nevét: Szidónia. Ő volt ott a verésen, és ő volt ott a Stop.Shop-nál is, és ő mutatkozott be a gyámhatóság embereként. A többiekét Vivi nem volt hajlandó elárulni, és azt hazudta, hogy nem tudja. Követeltük, hogy írja le, hol volt a hétvégén, és leírt egy kamu történetet arról, hogy zenei fesztiválon volt.
Amíg aludt, átkutattuk a táskáját: kiderült, hogy többször is volt Pécsett egy fiúnál, amikor azt hazudta, hogy egy barátnőjénél van Érden belül. Az is kiderült, hogy amíg mi szombaton este azon izgultunk, hogy él-e egyáltalán, valójában moziban volt valakivel.

2013. március 5. kedd
Reggel 7 előtt feküdtem, de 9-kor már ébredtem is egy balhéra, mert Vivi visszalopta az általunk elkobzott telefonját... és még ő nézett minket hülyének, hogy nem tudja, hol van. Vivi ágya alól került elő.
Délután Szidónia hívta anyát még mindig gyámügyesnek kiadva magát, és panaszolta, hogy Vivi nem ment be iskolába. Ez eleve gyanús, mert ilyenkor nem a gyámügy telefonál, hanem az iskola, de mindegy. Másrészt meg levélben szóltam én az igazgatónak előre, hogy Vivi valószínűleg nem fog bemenni suliba.
Anya fel is hívta a sulit, és azt mondta neki az iskolaigazgató, hogy ne is menjen most egy ideig a suli közelébe, mert a rendőrséggel együttműködve nyomozást indítottak. Amíg ez le nem zárul, maradjon itthon.
Délután 1 körül jött a gázszerelő, és beszerelte az új órát. Nemrég sikerült ugyanis rendezni a tartozást.
4 után elmentem a háziorvoshoz, és táppénzes papírt kértem Anyának, ugyanis a hétvégén dolgoznia kellett volna, de a borzalmak miatt nem tudott, és egy darabig nem is tud most.
Este már nyugalom volt.
Másnap Vili elment a rendőrségre, onnan Budafokra, onnan pedig a teve utcába irányították.

Csak remélni tudjuk, hogy már nyugalom lesz.
A történet később folytatódik....

2010-et írunk. Sikeres érettségi után felvételt nyertem média szakon belül egy OKJ-s rádióműsor-vezetői képzésre. Elég sokan indultunk, voltunk vagy 60-an az osztályban. Az első pár hétben nem nagyon barátkoztam. Az érettségiző osztályom eléggé elvette tőle a kedvem, így még órák után sem nagyon maradtam beszélgetni. Csak 1 barátom volt, Dani, akit még korábbról ismertem, munkahelyről, és ide együtt jöttünk. Aztán idővel kezdett kialakulni egy osztályközösség jellegű valami. Sokan beszélgettünk, érdeklődtünk a másik iránt. Meg is ismerkedtem egy nem mindennapi külsejű, és viselkedésű lánnyal, Kincsővel, és vele sulin kívül is találkozgattam. Jól összebarátkoztunk. Ekkoriban, még ősszel az osztály egyik tagja Attila összehozott egy lelkes amatőrökből álló filmes csapatot (FreeFantasyFilms), és minifilmeket kezdtünk készíteni. Első filmünk a Cukor munkacímet viselte. A forgatás nagyon jó hangulatban telt. Jól összebarátkoztunk. A csapat része volt egy srác, majd később bekerült egy lány is, aki először tetszett nekem. Őket nevezzük csak Szatinak, és Rionak. (Később össze is jöttek, de ezt igyekeztem megfelelően emberien kezelni.) A próbákkal együtt körülbelül két hét alatt leforgattuk a teljes filmet. Erre elhívtam Vivient is, akit mint művészeti oldalról érdekelt, hogy milyen is, és hogyan is zajlik egy forgatás. Ő ekkor volt 15 éves. Mivel emberek vagyunk, társas lények, van, hogy párkapcsolatok születnek. Így volt ez Viviennel is, aki a nála 9 évvel idősebb Sanyival jött össze. Sanyi a Cukorban szerepel, szóval annak a forgatásán ismerkedtek meg, és jöttek össze. Először nem szóltam egy szót sem, mert nekem is volt már jóval idősebb barátnőm, és Sanyival is összebarátkoztam, úgy gondoltam, jó fej. Anyának viszont nem tetszett ez a kapcsolat, mert úgy nézett ki, hogy Vivinél valahogy nem összeegyeztethető a szerelem, és az iskola. A kettő együtt nem megy neki. Pláne pont pályaválasztás előtt volt, szeretett volna bekerülni egy elég neves helyre, a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolába. Mégis valahogy elkezdte hanyagolni a tanulást. Osztálytársai is sokat bántották (verbálisan), így valamennyire érthető, hogy nem sok kedve volt bejárni. Utána, vagy helyette, és zeneiskola helyett is inkább titkos találkákat beszélt meg Sanyival. Ez később kiderült, és Anya próbálta őt lebeszélni Sanyiról, de sajnos nem sikerült. Vivi már könnyeket hullajtott, ezzel próbálta elérni, hogy hazugságát, miszerint Sanyival már vége van, Anya elhiggye. El is hitte, mert egy Anya bízik a gyermekében, ő is bízott a saját lányában. Tovább folytatódtak a találkák, amikről mi mit sem sejtettünk. Egy véletlenszerű ellenőrzéskor derült ki, hogy Vivi titkos telefont kapott Sanyitól, hogy azon értekezzenek. Kiderült az is, hogy előre megbeszélték, hogy egy bizonyos hétfői napon (téli szünet előtt nem sokkal) Vivi suli után nem megy zenesuliba, hanem helyette Sanyival találkozik. Anyával és Vilivel elmentünk a suli elé. Meg akart lógni a kisasszony az utolsó óráról, de még időben érkeztünk. Elvettük tőle a titkos telefont, és visszatereltük az órára. Megvártuk a végét, majd hazakísértük. Sanyi küldözgetett mindenféle aggódó SMS-eket a telefonra, majd mikor nem érkezett válasz, már nekünk írogatott alpári stílusban, és fenyegetőzött, hogy ezt még meg fogjuk bánni... blablabla. Karácsony körül mégis megjelent a házunknál egy szál virággal, és azt kérte, vagyis inkább követelte, hogy Anya adja áldását a kapcsolatukra. Anya hajthatatlan volt, mondván most az iskola, a pályaválasztás a fontos, a fiúk ráérnek még. De Sanyi csak erősködött még jobban, mert hogy ők szeretik egymást, és ez bármit kibír. Vitatkoztak egy darabig, majd Anya rácsukta az ajtót, mire Sanyi szomorúan elment. Vivi ekkor ki akart ugrani az ablakon, és öngyilkos akart lenni, de szerencsére időben észrevettük, és meg tudtuk akadályozni.
Kincsővel nem voltam beszélőviszonyban ekkor, mert összevesztünk valamin, ezért csak a kibékülésünk után tudtam meg, hogy Sanyi bosszúból nála próbálkozott be. Flörtölni akart vele. Azt hitte, hogy nekem fájni fog, ha elveszi tőlem a lányt, és összejön vele. Az igaz, hogy már valamit éreztem iránta, de az összeveszésben én voltam a sértődött fél, így Sanyi nem sokat ért volna el vele. Írt Kincsőnek egy levelet, ami tele volt bókokkal, hogy "Szemed mint a tigrisé, tekinteted vad, és magával ragadó, valami fenséges. Szeretnélek megismerni." De csak annyi történt, hogy Kincső elutasította őt. Szóval Sanyi ennyire volt szerelmes a húgomba, Vivibe. Szééép. Ezzel Sanyi el is tűnt a képből.

Vivi folytatta tanulmányait, és a Weiner Leó helyett az Egressy Béni Zeneművészeti szakközépiskolában tanult tovább. Itt megismert egy srácot, Valentint, akibe nagyon beleszeretett, és egy ideig jártak is. Viszont Valentin szintén észrevette Vivinél azt a problémát, hogy ha szerelmes lesz, akkor nem tud figyelni a tanulásra. Így inkább szakított is vele. Pedig Anyának ezzel a kapcsolattal nem is lett volna baja (nekem sem), mert egy kedves, jólnevelt, jóravaló korabeli srác volt. Ezzel viszont nagyot nőtt a szemünkben, hogy Vivi jövőjét tartotta fontosnak. Vivi ezt mégsem értette meg, és összejött a szintén korombeli barátommal Ferivel 2012 tavaszán.

Ferivel is voltak titkos találkák, de ő inkább azt szorgalmazta, hogy ne legyenek olyan titkosak, mégiscsak az a korrektebb, ha Anya is tud róla. Feri sokkal normálisabb, kedvesebb, higgadtabb volt. Képes volt leülni Anyával megbeszélni a dolgokat. Az igaz, hogy nem jutottak közös nevezőre, de legalább nem volt olyan erőszakos, mint Sanyi. Képes lett volna kompromisszumra is, de mivel itt is látható volt Vivi problémája a tanulással kapcsolatban, ezért Anya hajthatatlan volt.
Feri meg tőlem várta, hogy álljak az ő oldalukra... Anyával szemben. Két tűz közé kerültem, és pont ezt nem akartam. Feri már nagyon régóta a barátom, és nem akartam elveszíteni egy ilyen konfliktusban. Mégis sikerült. Anya oldalára álltam, mert én is láttam, hogy mi a gond. Elválasztottuk őket egymástól, így Feri többet nem keresett engem sem. Nyáron voltak összejövetelek, közös nyaralás baráti társasággal, amikre pont engem felejtett el hívni Feri. Sajnálom, hogy így alakult.

Ebben az időszakban 2010-től kezdve látható volt az anyagi helyzetünk folyamatos romlása, ami egyrészt annak is betudható, hogy fater nem fizetett gyermektartásdíjat. Engem például csak azért utált meg, mert neki csak szakmunkás képzettségei vannak, nekem meg szakmunkás után érettségim is lett... és még utána is mentem továbbtanulni, hogy később abban dolgozhassak, amit szeretek.
Az osztálytársaim nem tudtak róla, de volt, hogy 2-3 hétig úgy jártam be az órákra, hogy szilárd táplálékot nem vettem magamhoz. Nem beszéltem nekik erről. Egyrészt mert cikinek éreztem, másrészt meg úgy fogtam fel, hogy ez is megerősít, mint az ÉLET próbatétele.
Próbáltam segíteni a helyzeten, például azzal, hogy a SPAR-ban dolgoztam 2011 nyarán. Ez nem tartott sokáig, mert az ismerős, aki bejuttatott, megharagudott rám egy-két apró figyelmetlenség miatt, és életveszélyes fenyegetés lett a vége.
2011 őszén a müller biatorbágyi raktártelepén dolgoztam címkézőként, de 2012 nyár közepén sajnos ennek is vége lett, mert a cég leköltözött Letenyére.
Időközben iskolai gyakorlatra jártam egy helyi rádióba, a Rádió K-ba, ahol megismertem Johnit. Emberileg jól összebarátkoztunk, bár szakmailag sok vitánk volt.
Kikapcsolták a gázt, a kábeltévét, és volt, hogy a villanyt is. Nem könnyű a helyzet.

Zsolti vagyok, 25 éves fiatalember. Szeretek társaságba járni, új embereket megismerni, és a barátaimmal találkozni. Hálózatépítő végzettség után leérettségiztem, majd rádiózást tanultam. Ez utóbbit még nem sikerült befejezni. Több baráti társaságom is van, akik rendszeresen hívnak programokra, összejövetelekre, bulikra. Szóval nem unalmas az életem.
Anyukám Tamara, ő 48 éves. Igazi anyatigris, aki mindent megtesz a gyermekeiért, és képes lenne a tűzbe is menni értük. Sanyarú, és durva gyermekkora volt, ami azzal telt, hogy a saját részeges apjától kellett félnie. Sok mindenen keresztül ment már, és eléggé megkeményítette őt az ÉLET. Tisztelem is ezekért.
Öcsém Vilmos 24 éves. Nem volt könnyű élete. Szüleink válása eléggé megviselte, de ettől függetlenül jó srác. Amiben tud, segít a ház körüli munkákban. Barkácsol, falat fúr, mondhatni ezermester. Jelenleg estin tanul, hogy az érettségije kis késéssel, de meglehessen. Cukrász szeretne lenni.
Faterom (szándékosan nem nevezem apának) 50 éves. Jó ember volt ő a válásig, csak érdekes felfogása van a világról. Amikor még velünk élt, sokat vitatkoztam vele. Volt, hogy hülyeséget beszélt, és elhitte. A saját törvényei szerint él, és azt hiszi, hogy amit ő mond, az a szentírás. A váláskor teljesen elfordult tőlünk 2008-ban.
Húgom Vivien 17 éves, igazi művészlélek. Szeret rajzolni, érdekli a zene, és a japán kultúra. Tanult zeneelméletet, tud hangszeren játszani (zongora, dob, marimba), és saját darabokat is írt. Nagyon tehetséges, és okos lány.

Sokat gondolkodtam, hogy publikáljam-e valahogy a történetünket, és úgy döntöttem, hogy itt elkezdem. A következő bejegyzésekben egy nem mindennapi történet lesz olvasható.